Elhunyt Ayrton Senna édesapja
Tegnapelőtt elhunyt Sao Paulóban Milton da Silva, a brazil legenda, Ayrton Senna édesapja. Milton da Silva, illetve ahogyan a barátai szólították, Miltao, 94 éves volt. A hírről a Senna család által kezelt Instagram oldalról értesült a sajtó. Miltaót felesége, két gyermeke és két unokája gyászolja.
Ayrton Senna és az édesapja kapcsolata
Milton da Silva foglalkozását tekintve autókereskedéssel, később pedig mezőgazdasággal, állattartással, építőiparral, illetve kohászattal foglalkozó, kiváló üzletember volt. Eleinte szerette volna, ha fia, Ayrton társul hozzá, és részt vesz a vállalkozás építésében, illetve az ő nyomdokaiba lép. Látva azonban a kis Ayrton szenvedélyét és egyre bonatkozó tehetségét az autó- és motorsportok iránt, lemondott ezekről a tervekről.
Már a kezdetektől támogatta fiát sikerei elérésében, de mindvégig távol maradt a rivaldafénytől. Később, amikor Ayrton Senna saját vállalkozást indított, több ízben is kérte édesapja segítségét, tanácsát az üzleti életre vonatkozóan, hiszen tudta, rá mindig, mindenben számíthat. Miltao pedig nem okozott csalódást, végig ott állt szeretett fia mögött.
Ayrton Senna tragikus halála
Minden idők egyik legkiválóbb autóversenyzője Ayrton Senna 1994-ben halt meg egy szörnyű bealesetben, Imolában, miután 3 világbajnoki címet gyűjtött össze a McLaren Mercedes színeiben. A borzalmas hírről értesülve a Forma 1 rajongók egy emberként gyászolták a hihetetlen tehetségéről és páratlan technikájáról ismert versenyzőt.