Hasznos és bosszantó újítások

Szinte hihetetlen iramban fejlődik az autógyártás, évről évre napvilágot lát valamilyen fantasztikus újítás. Azonban ezek nem mindegyike hasznos, vannak köztük felesleges vagy épp kifejezetten bosszantó dolgok is. Te például mit szólsz az automata sebességkorlátozó rendszerhez? Szerinted arra valóban szükség van a biztonságos közlekedéshez?

A kamionosok körében persze ez nem újdonság. Számukra réges régen kötelező a 90 km/h-s maximális sebesség. Ezt gyakorló autósként leginkább akkor díjazzuk, amikor egy kétsávos autópályán (ahol különben a KRESZ szerint tilos is lenne), az egyik kamion több száz méteren keresztül előzi 89 km/h-s sebességgel a nála sokkal lomhább, csigalassú, mindössze 85 km/h-s sebességgel haladó társát, ezzel valódi torlódást okozva maga mögött. Texasban például nincs ilyen, ott ugyanis a kamionok maximális megengedett sebessége 137 km/h (vagyis 85 mérföld).

Szeretünk a gyorshajtásra, mint a balesetek leggyakoribb okára mutogatni, pedig az okostelefonozás sokkal, de sokkal veszélyesebb. Olyan rendszert mégsem építünk az autókba, ami egyszerűen letiltja vagy kikapcsolja a telefonunkat, amikor beülünk. Vagy legalább a kameráját, hogy egyesek ne tudjanak vezetés közben videotelefonálni. Vagy a mobilnetet, hogy ne pörgethessék az Instagramot, a Facebookot vagy a TikTokot.

Arról nem is beszélve, hogy igenis vannak olyan veszélyes helyzetek, melyekben éppen hogy hirtelen gyorsítással, gázadással kerülhetjük el a baleseteket.

Persze vannak pozitív újítások is, amelyek tényleg a forgalom résztvevőinek biztonságát szolgálják. Ilyen például a távolságtartó tempomat, ami nem engedi, hogy veszélyes távolságra közelítsük meg az előttünk haladó járművet; vagy a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, ami megakadályozza, hogy átsoroljunk a szembe sávba.

Összességében kicsit az az érzésem, hogy a vezetési kultúrában felmerülő hiányosságokat próbáljuk technikailag ellensúlyozni. Mintha elfogadtuk volna, hogy az emberek természetükből fakadóan figyelmetlenek, szabálytalanok, és ehhez igazítanánk a fejlesztéseket. Ami elég szomorú. Ahelyett, hogy megértetnénk az autósokkal, hogy miért veszélyes a gyorshajtás, bevezetjük az automata sebességkorlátozást; ezzel infantilizálva a sofőröket (bár egyesek épp elég infantilisek ezek nélkül is). Nem akarunk inkább felnőni és felelősséget vállalni ahelyett, hogy elfogadjuk és intézményesítjük a gondatlanságot?