Hogyan válassz takarékos autót?

Egy autó nem pusztán attól számít takarékosnak, hogy keveset kell fizetni érte a kereskedőnek. Mert aki pusztán e szempont figyelembe vételével választ magának járművet, azt bizony később igen kellemetlen meglepetés érheti, amikor tankolni vagy szervizelni kell. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk nektek néhány olyan szempontot, amire érdemes odafigyelni, ha valóban takarékos autót szeretnétek venni.

Nem árt például kalkulálni a kettős tömegű lendkerék és a turbó kérdésével, ezek ugyanis előbb vagy utóbb tönkre mennek, és javításra, cserére szorulnak. Mégpedig egyik sem olcsó mulatság. Hasonló a helyzet egyéb más bonyolult szerkezetekkel is, amelyek javításával adott esetben a szerelőnek sokkal több munkaórát kell eltöltenie, így a végösszeg is borsosabb lesz.

Érdemes továbbá azt is megnézni, hogy egy adott autóhoz hol, mennyiért lehet alkatrészhez jutni. Ha egy-egy alkatrész hiánycikknek minősül, és kevésbé könnyen beszerezhető, akkor az is lényegesen megdobja az árat. Ezzel szemben, ha akár bontott alkatrészekhez is pillanatok alatt hozzájuthatunk, akkor jobb esetben szinte fillérekből ki lehet hozni a javítást. Éppen ezért nem érdemes nagyon különleges konstrukciót választanunk, mert bár szívet melengető érzés, hogy pusztán 1-2 db szaladgál belőle az utakon, az alkatrészek költségei láttán lehervadhat a mosolyunk.

Fontos szempont az is, hogy a választott jármű hogyan viszonyul az utcai ridegtartáshoz (már ha nincs saját garázsunk, és nem akarunk jó drágán bérelni sem), illetve, hogy hajlamos-e rozsdásodásra. Vannak olyan típusok (és most direkt nem írunk márkanevet), melyeknél szinte már védjegynek minősül a rozsdásodás.

Mérlegeljük az értékállóságot is, hiszen egyszer nyilván ezt az autót is le akarjuk majd cserélni, és borzasztó kellemetlen lesz azzal szembesülni, hogy vagyonokat buktunk a vételáron.

A fogyasztással kapcsolatban azt érdemes kikalkulálnunk, hogy városban vagy inkább autópályán használjuk. Míg a dízel autóknak elsősorban autópályán számít jónak a fogyasztása, a benzinesek a városi forgalomban tudnak takarékosak lenni. A fogyasztáshoz a kaszni súlya is nagyban hozzájárul, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy az adott motornak mekkora súlyt kell megmozgatnia.