Új vezető a Williams és a Ferrari csapatában
Két nagy Forma 1-es csapatnál is jelentős változások mutatkoznak a vezetőség körében. Az egyik a Williams, a másik pedig a Ferrari. Ebben a bejegyzésünkben arról olvashattok, hogy milyen átszervezések voltak a közelmúltban a fenti két istállónál.
Mi történt a Williams csapatában?
A Williams vezetőinek célja az egyszerűbb szervezeti struktúra kialakítása, ennek megvalósítása érdekében pedig lemondott at eddigi csapatfőnök, Simon Roberts. Az ő helyét az idén kinevezett vezérigazgató, Jost Capito veszi át, aki így egy személyben lesz a Williams vezérigazgatója és csapatfőnöke is. A Williams abban bízik, hogy így átláthatóbbá válnak a felelősségi körök, és javul a csapaton belüli információáramlás is. A technikai igazgatói poszton Francois Xavier Demaisont üdvözölhetjük, aki márciusban érkezett a csapathoz a Volkswagentől.
Mindeközben a Ferrari háza táján…
A Ferrarinál sem tétlenkedtek, ők is jelentős változtatásokra szánták el magukat. 2021. szeptember 1-től Benedetto Vigna lesz a vezérigazgató, aki a tavaly távozott Louis Camilleri-t váltja. A döntés oka külföldi hírforrások szerint elsősorban az, hogy Camilleri a csapat számára hasznos tapasztalatokat gyűjtött különböző nemzetközi technológiai cégeknél (jelenleg is a STMicroelectronicsnál tevékenykedik).
John Elkann az alábbiak szerint nyilatkozott Benedetto Vigna kinevezéséről:
„Örömmel üdvözölhetjük Benedetto Vignát, mint új vezérigazgatónkat a Ferrari-nál. Az iparágat érintő komoly változásában nyújtott jelentős szerepe, és sok szakmai tapasztalata, valamint üzletépítési és vezetői képességei miatt bízunk benne, hogy képes lesz a jelenleginél is erősebbé, hatékonyabbá tenni a Ferrari csapatát. A munkája iránt érzett szenvedélye, és páratlan szakmai teljesítménye garantálja, hogy közös együttműködésünk mindannyiunk számára gyümölcsöző lesz.
Benedetto Vigna így kommentálta az eseményeket:
„Hatalmas megtiszteltetés a számomra, hogy vezérigazgatóként csatlakozhatok a Ferrarioz, és ezt őszinte várakozással és mély felelősségtudattal teszem. A nagy lehetőségek nagy kihívásokkal járnak, ezért ezeket mindig meg kell ragadni. Felelősnek érzem magam a Ferrarinál dolgozó férfiak és nők iránt, valamint a vállalat minden érdekeltje és mindenki más iránt is, a világ minden táján, akik számára a Ferrari olyan egyedülálló szenvedély. „
(Forrás: ferrari.com)