Figyelj a villamospályára

Sajnos igen gyakori balesetnek számít Budapesten, hogy az autók ráhajtanak a villamossínre, ami több szempontból is problémát okoz. Bár szerencsére ez általában nem jár személyi sérüléssel, a gépjárművek abroncsai és futóműve is jelentős károkat szenved, a város közlekedése pedig akár órákra is teljesen megbénul.

2020 év elejétől napjainkig mintegy 120 esetben fordult elő, hogy a figyelmetlen autós ráhajtott a villamospályára. Ezért a BKK komoly kampányba kezdett, és különféle jelzésekkel igyekeznek felhívni a gépjárművezetők figyelmét a villamosra.

Először tavaly tavasszal alkalmaztak ilyen jellegű figyelemfelhívást a 3-as villamos vonalán, ma pedig már nyolc helyszínen találkozhatunk hasonlóval. A 3-as villamos mellett az 1-es, a 37-es, az 51- es és az 59-es villamosvonalak bizonyos szakaszán is helyeztek el burkolati jeleket, útszegélyfestést, fényvisszaverő táblákat, rugalmas oszlopokat, az Érdi úti kanyarban pedig szalagkorlát tartja távol a mélázó autósokat a sínektől.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen fontos a figyelem, ha volán mögé ülünk, ugyanis ha csak néhány percre kalandozunk el, már az is végzetes problémákat okozhat. A balesetek leggyakoribb okai közé kell sorolnunk az okostelefon-használatot is. Ez nem pusztán klasszikus telefonálást jelent, a fiatalok ugyanis előszeretettel pörgetik a volán mögött ülve kedvenc közösségi oldalaikat (Facebook, Instagram), váltanak egymással üzeneteket, vagy válogatnak zeneszámokat a Spotify alkalmazáson. Nem túlzás azt állítani, hogy a telefonozás életveszélyes helyzeteket teremthet, amelyeket könnyedén megelőzhetnénk, ha az útra és a forgalom többi résztvevőjére figyelnénk a telefon helyett.

Ha navigációt használunk, akkor is inkább indulás előtt állítsuk be, és út közben lehetőség szerint már ne állítgassuk. Ha a félő, hogy a telefon utazás közben lemerül, akkor szintén indulás előtt tegyük töltőre, és ne vezetés közben kezdjünk a kesztyűtartóban keresgélni, mert bár ezek csak pár másodperces tevékenységeknek tűnnek, ez a pár másodperc sajnos bőven elegendő ahhoz, hogy komoly baj történjen.

Figyeljünk egymásra, tartsuk be a KRESZ szabályait, és vezessünk óvatosan! A balesetmentes közlekedés minden résztvevő felelőssége.