Hölgyek az autógyártásban
Bizonyára senkit sem lep meg, hogy ügyes és tehetséges hölgyekkel az autógyártásban is találkozhatunk, azonban talán a legtöbben úgy gondolják, hogy az ő feladatuk maximum a megfelelő selyemkárpit színének kiválasztása lehet. Nos, ami azt illeti, ez nem igaz. Sőt, itt van mindjárt 3 olyan modell, amiről talán nem is sejtenéd, hogy a konstrukció mögött álló komplett tervezőcsapatot éppen egy nő vezette.
De mielőtt rátérünk ennek a négy különleges modellnek az ismertetésére, engedjetek meg egy rövid történeti áttekintést. Ugyanis, a nők jelenléte nem újdonság ám az autóiparban (bár tény, hogy a néhány kivétel ellenére ez még mindig a férfiak területe, és talán az is marad). 1920-ban az amerikai székhelyű Mack teherautó-gyártó női tervezőmérnököt alkalmazott (Marie Luhring komoly karriert épített itt ezekben az években). 1930-ban pedig Helen Dryden álmodta meg és dolgozta ki a Studebakerek belső dizájnját.
1950-ben a General Motors teljes női tervezőcsapatot foglalkoztatott, akik a „dizájn dámái” elnevezést kapták, ebben a csapatban kezdte meg pályáját Suzanne Vanderbilt is, aki később a Chevrolet tervezőgárdájának üdvöskéje lett. És most lássunk konkrét modelleket, amelyek hölgy tervezők kezei alól kerültek ki.
Renault Scénic
A 90-es években élte fénykorát ez a típus, mára azonban az egyre kedveltebb SUV-ok léptek a helyére a dobogón. A tanulmány egy bizonyos Anne Asensio nevéhez fűződik. Az e mentén készült Renault Scénic 1996-ban került piacra, Anne pedig 1997-től a kis- és középkategóriás autók vezető tervezője lett.
Nissan 350Z és X-Trail
1984-ben szerződött le a Nissanhoz Diane Allen, aki 2003-ban a konszern legnagyobb örömére előrukkolt a tervekkel, melyek gyártását azonnal meg is kezdték. Hogy Diane pályája ezek után hogyan folytatódott, arról nincs információnk, de az biztos, hogy a Nissan 2003-as évkönyvébe sikerült beírnia a nevét.
Honda NSX
A 2015-ös (második generációs) Honda NSX modellt szintén egy hölgy, Michelle Christensen jegyez. Kimondottan vagány, sportos, sportos, mégis áramvonalas kaszni, kétségkívül kimagasló tehetséggel rendelkezik, aki ilyet képes létrehozni.