Módosul a buszvezető képzés
Van egy jó hírünk azok számára, akik gondolkodnak rajta, hogy leteszik a busz vezetésére jogosító D kategóriás jogosítványt. Eddig ugyanis csak C kategóriás jogsi birtokában lehetett buszvezető képzésre jelentkezni, szeptembertől azonban ez változik. A közelmúltban azonban hatályba lépett egy új rendelet, ami lehetővé teszi, hogy pusztán B kategóriás jogosítvánnyal jelentkezzünk buszvezető képzésre.
Az, hogy buszvezetőkből hiány mutatkozik Magyarországon, nem titok, hiszen szinte minden BKV busz hátulján ott a felhívás (a havi bér megjelölésével), hogy várják új buszsofőrök jelentkezését. Nyilván ez a tény is fontos szerepet játszott abban, hogy úgy döntöttek, megkönnyítik a D kategóriás jogosítvány megszerzését.
Persze nyilván volt oka annak, hogy eddig ehhez C kategóriás (tehergépkocsi vezetésére jogosító) engedélyt kértek; talán, hogy aki eddig egy Fiat 500-assal rótta a város utcáit, az ne nyergeljen át azonnal egy 100 embert szállító hatalmas buszra – de úgy látszik, ettől most eltekintenek. Szükség törvényt bont, szokták mondani.
A buszsofőr karrierrel kokettálóknak pedig ez egyértelműen nagy könnyebbség, leginkább anyagilag, hiszen így megtakaríthatják a C kategóriás jogosítvány megszerzésének költségét. Azonban nyilván felmerül benned is, bennem is a kérdés, hogy biztonságos ez? Nos, ez attól függ, hogy a fentiek szellemében módosul-e a buszvezető képzés; hosszabb lesz-e az időtartama, illetve fordítanak-e kellő figyelmet arra, hogy a résztvevők megfelelő tudást és rutint szerezzenek, vagy csupán az a lényeg, hogy feltöltsék a megüresedett állásokat. Mert ez utóbbi esetben bizony ez nagyon meggondolatlan húzás lenne.
Megnéztük a BKV oldalán a jelentkezés feltételeit, itt ugye külön lehet jelentkezni buszvezető tanulónak. Ennek feltétele jelenleg „C” vagy minimum 2 éves „B” kategóriára érvényes vezetői engedély megléte (valamint EÜ2 orvosi alkalmasság és érvényes PÁV2 vizsga). A tanulóidőt C kategóriás jogosítvány esetén 4-5 hónapban, B kategóriás esetén pedig 5-6 hónapban határozzák meg. A kérdés, hogy az az 1-2 hónap differencia mire elegendő. Mindenesetre bízzunk benne, hogy tényleg csak azokat az újoncokat engedik ki a forgalomba, akik minden szempontból maradéktalanul alkalmasnak bizonyulnak buszvezetésre.