Jön az új rendszám

2022 tavaszától bevezetik Magyarországon az új formátumú rendszámot. Ha érdekel, hogy mi az oka ennek, illetve, hogy hogyan fog kinézni az új rendszám, akkor tarts velünk, és olvasd el bejegyzésünket.

A jól ismert, jelenleg is használt három betűt, három számot, H jelzést és zászlót tartalmazó rendszám hazánkban 1990 óta van használatban. A kék alapszín 2004-ben került bele, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz. És bár 2019-ben még azt jósolta a belügyminisztérium, hogy ez a kombináció körülbelül 2026-ban fog kifutni, meglehetősen felgyorsultak az események.

Jelenleg az S-sel kezdődő rendszámokat adják ki, és ezután már csak a T, a V és a Z marad, ezért döntöttek úgy, hogy új formátumot vezetnek be. A tervek szerint pedig ez az új formátum összesen négy betűből, három számból áll majd, és helyet kap a táblán a magyar címer is.

2010-ben különben már eljátszottak a gondolattal, hogy megreformálják a jelenleg használatos rendszámok formátumát, és bevezetik helyettük a területalapú jelöléseket. Európában ez igen elterjedt, és praktikus is, hiszen sokkal több információt közöl mind a járműről, mind pedig a tulajdonosáról. És bár egy ideig úgy tűnt, hogy valóban így lesz, végül mégis ejtették, és maradtak a hagyományos, három betű-három szám kombinációnál.

Egyedi és egyéni rendszámok

 

Az egyedi rendszámok jelenleg általában négy betűből és két számból, vagy öt betűből és egy számból állnak. Minden bizonnyal ezek formátuma is változik majd jövőre. Az egyedi és az egyéni rendszámok annak ellenére is nagyon csábítóak, hogy igen borsos áruk van. 2009 óta az egyéni rendszám 112 450 Ft-ba, míg az egyedi rendszám 435 000 Ft-ba kerül. Tehát, mielőtt azzal akarunk személyiséget kölcsönözni kedvenc autónknak, illetve azzal akarjuk saját egyéniségünket kifejezésre juttatni, hogy egyedi vagy egyéni rendszámot vásárolunk, érdemes átgondolni, hogy mi is legyen az, ugyanis ilyen összegek mellett érdemes hosszú távra tervezni. Magyarországon 1998-ban adták ki az első egyedi rendszámot, ezt egy szolnoki férfi jegyeztette be magának: NEKEM 8.