Casco és KGFB
Minden autósnak számolnia kell vele, hogy a közeljövőben jelentősen emelkedni fog a Casco és a KGFB díja. Ebben a bejegyzésben annak jártunk utána, hogy ennek mi az oka, illetve megnézzük azt is, hogy a statisztikák szerint milyen forgalmi helyzetekből, hibákból és mulasztásokból fakad a legtöbb baleset.
Rövid, történeti áttekintés
2019-ben (tehát, a covid előtti utolsó „békés” évünkben) KGFB szempontból 164 000 db balesetet rögzítettek (ebben egyaránt benne vannak azok, amelyek csak járműtöréssel, és azok is, amelyek személyi sérülésekkel jártak).
2020-ban ez a szám 120 000-re csökkent, hiszen ugye ebben az évben a lezárások miatt jelentősen csökkent az utak forgalma.
2021-re elértük a 139 000 db balesetet.
Megtévesztő lehet, hogy ez a szám még mindig messze elmarad a 2019-es évek „eredményétől”, azonban fe felejtsük el, hogy a káresemények csökkenő száma és a kárkifizetés nincs egyenes arányban. Ugyanis, amíg a covidnak köszönhetően valóban kevesebb baleset (kevesebb káresemény történt), az alkatrészek, alapanyagok ára és a szervizek munkadíja is emelkedni kezdett. Vagyis, drágultak az egyes esetekben megállapított kártérítések (értsd: a biztosítónak többet kell fizetnie egy-egy kárért). Ezt nevezzük kárinflációnak.
Ráadásul a magyarországi autóállomány is egyre elöregedni látszik, ma már átlagosan több mint 14 év a kocsik átlagéletkora hazánkban. Persze a sofőr személyes adatai is sokat számítanak a KGFB éves díjának meghatározásában. Fontos az életkor, a közlekedési múlt (okozott-e már balesetet) és a lakhelye is (a budapesti lakhellyel rendelkező autósoknak átlagosan akár a kétszeresére is emelkedhet az éves díj, mint a vidékieknek).
Milyen helyzetekben történik a legtöbb baleset?
A biztosítók statisztikái nem teljesen fedik egymást, de az mindenképpen elmondható, hogy az első 5 tényező között szerepel a gyorshajtás, az elsőbbségadás elmulasztása, a követési távolság be nem tartása és a figyelmetlen irányváltoztatás vagy sávváltás.
Autósként tehát egyetlen dolgot tehetünk; körültekintően vezetünk, betartjuk a szabályokat, és vigyázunk a forgalom minden résztvevőjére. Továbbá, bízunk benne, hogy a biztosítótársaságok kegyesek lesznek hozzánk, és tényleg csak annyit emelnek, amennyit „muszáj”.