Tovább drágul a jogosítvány
Tavaly szeptember-október környékén jelentősen felemelték a jogosítvány megszerzésének díját az autósiskolák, azonban ez a drágulás idén is folytatódni fog. Ennek oka pedig nem más, mint a KATA adónem változása, az infláció, a dráguló üzemanyag, és az autók fenntartásának drágulása. Ebben a bejegyzésben megvizsgáljuk, hogy milyen változások vannak a jogosítvány-piacon, és ezeket a változásokat milyen tendenciák vezérlik.
A KATA törvény változásai
Az oktatók és a vizsgáztatásban dolgozók jelentős része egészen tavaly év októberéig KATA-s vállalkozóként dolgozott, azonban, mióta ennek feltételeit megszigorították, sajnos nekik is más vállalkozási formát kellett választaniuk. Volt, aki saját, egyszemélyes autósiskolát alapított (nyilván ők voltak kevesebben), illetve sokan tértek át a tételes adózásra vagy átalányadózásra. Ez utóbbiaknak azonban lényegesen magasabb járulékterhei vannak, mint a megboldogult KATA-s adónem esetén, amit a vállalkozók (vagyis az oktatók) a tanulókra terhelnek.
Az autósiskolák (akárcsak a középiskolák és egyéb oktatási intézmények) napjainkban is oktatóhiánnyal küzdenek, hiszen hosszú időre leállt a szakoktatók képzése. És bár tömeges pályaelhagyást még a KATA adónem szigorítása sem eredményezett, sajnos képzés hiányában új oktatók nem tudtak kilépni a piacra. Ennek eredményeképp a jogosítvány megszerzésének díja jelentősen emelkedni kezdett. Míg 2022 elején 5 000 Ft/óra díjért tanulhatta valaki kezelni a volánt, ma már óránként 7 000 Ft-tal kell számolnunk, és az előrejelzések szerint ez az összeg hamarosan tovább emelkedik majd.
A diákok azonban nem csak drágulást tapasztalnak, hanem hosszabb várakozási időt is; ugyanis megesik, hogy egy pótvizsga- időpontra akár másfél hónapot is várniuk kell.
Mindeközben változott a jogosítvány-szerzők átlagéletkora is (talán éppen az áremelkedések miatt). Míg régebben az emberek arra törekedtek, hogy minél hamrabb megszerezzék a vezető engedélyt, és már 17-20 évesen a volán mögé ültek tanulni – ma már az autósiskolákat inkább a 22-27 éves korosztály tölti meg (akiknek ugye többnyire már van saját keresete, amiből finanszírozhatják a jogosítvány megszerzését). Ha pedig megvan a jogosítvány, akkor kezdhetnek autóra gyűjteni, ami szintén nem egy olcsó mulatság manapság.